MENÜ


Naplopó!

Ez egy borzasztóan nagy lehetőség csak ki kellene használni MINDEN Árat megér!!!

Használd ki teis.


Mindenkinek zöld áramot!!!

A versenypiaci zöld termékek esetében pontos felárat nem hoznak szívesen nyilvánosságra a kereskedők, és az igényelt mennyiség tekintetében a kiajánlott ár változhat is, de közelítő értéknek irányadó lehet, hogy az egyetemes szolgáltatói körben plusz 10%-os felárat kalkulált az Elmű-Émász fogyasztói számára, amely prémiumot vélhetően a versenyképességi szempontokat is szem előtt tartó vállalti szegmens sem halad meg.

Alapvetően az ember azt gondolná, hogy hazánkban a zöldáram terjedésének egyik leghangsúlyosabb gátja a fogyasztóképes kereslet hiánya, avagy a környezettudatos fogyasztói hozzáállás. Ez a megállapítás jelenleg meg is állja a helyét, azonban érdemes kitérni a kínálat viszonylagos szűkösségére is.

Szabad piaci környezetben a fent valószínűsített árszintek mellett jelentősebb fogyasztói igényt már meglehetősen nehéz lenne kielégíteni hazai forrásból, hiszen a megújuló kapacitások túlnyomó többsége jelenleg az ún. KÁT-mérlegkörben termel, amelyben az átvétel a piacinál jelentősen magasabb áron történik, vagyis a megújuló kapacitások csak egy igen kicsi részének, a támogatott körből már kikerült erőművi egységeknek éri meg, hogy zöld terméküket a szabad piacon terítsék. A kötelező átvételi rendszeren (KÁT) belül jelenleg egy kilowattórát (energiadíj) 30 forint körüli szinten lehet értékesíteni, míg az egyetemes szolgáltatói körben kínált zöld tarifa a 25 forintot sem éri el, a nagyobb (versenypiaci) fogyasztók körében pedig szinte bizonyosan 20 forint alatt marad. A kínálat bővítésére további megoldás lehet a zöld áram importja, erre már jelenleg is van példa.

Összességében tehát elmondható, hogy jelenleg még igen fejletlen Magyarországon a zöldenergia-értékesítés piaca, a keresletet nem egy össztársadalmi igény, hanem sokkal inkább marketing szempontok vezérlik, és a szolgáltatók oldalán is inkább az érződik, hogy elsősorban saját PR-értékük növelése érdekében foglalkoznak tiszta energia értékesítéssel, legalábbis a kampányok ellenére eddig elért ügyfélszámok és volumenek nehezen teszik indokolttá egy zöld termék portfólióban tartását. Jelentős fejlődésre a termelői szegmens szélesedésével (támogatott körből való kikerülésüket követően), illetve a környezettudatos társadalmi igény felerősödését követően lehet számolni, de fogyasztói szemmel addig is megnyugtató, hogy már Magyarországon is elérhetővé vált a tiszta energia beszerzés lehetősége.

 

Hogy csak egy párat soroljak fel, a lehetőségek közül!

A Nap üzenetét hozták Egerbe

2012. április 24. 17:12 T. B.

SZAKMA Nyílt napot tartott az Észak-magyarországi Zéró Energiaház Klaszter Egerben.

Az előadásokra a Bornemissza és a Wigner iskolák diákjai közül is sokan kíváncsiak voltak. – Bár régóta jelen vannak hazánkban, de eddig nem kellett szakképzettség a napenergia hasznosító berendezésekkel való munkához, fűtés- és villanyszerelők végzik ezt.

Ezen szeretnénk változtatni, s Székesfehérváron, Salgótarjánban szerveztünk tanfolyamokat. Szeretnénk, ha iskolarendszerben vagy felnőttképzésben oktatnák ezt önálló szakmaként, s több szakképző iskola bekapcsolódna – mondta el Bocsó Imre, a klaszter elnöke. Véghely Tamás szakember szerint megújuló energia törvényre is szükség volna hazánkban.

Kiállítás. Az iparkamara székházában be is mutatták a mai technológiát. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

Napenergia fogalmak

Napellemes tetőcserép

Napelemes cserép - magyar világszabadalom

GENIUS - EUROPE NAGYDÍJAS napenergia tetőcserép rendszer

A napenergia cserép fényből elektromos energiát állít elő, alkalmazását tekintve legfőbb előnye, hogy a már meglévő /bármilyen típusú és formájú/ tetőcserép, tetőburkolat formával azonos formájú, méretű, színű, egyező rögzítési pontokkal rendelkező napelem cserépként és egyszerre tetőcserépként is alkalmazható darabonként.

A működtetni kívánt készülékek, szükséges felvett teljesítményének arányában korlátlanul bármikor bővíthetőek az energia cserepek mennyisége.

A tetőn bármilyen elrendezési módban alakzatban alkalmazhatóak, ferde és párhuzamos tető kialakításnál is.

A napelem cserép rendelkezik saját tölthető speciális akkumulátorokkal, ezért külső akkumulátorok alkalmazása és külön akku helyiség nem kell. Napközben fény hatására elektromos energia termelés megy végbe, mely energia azonnal felhasználható, ugyanakkor a saját beépített akkumulátorok töltése is ilyenkor történik. Éjszaka fény hiányában a napelemek nem működnek, viszont a beépített akkumulátorok az energiát leadják, emiatt a működés 24 órás üzemű.A TMT Solar Tile Systems® egység készül akkumulátorok nélkül is, ilyenkor közvetlenül a rákapcsolt elektromos fogyasztókat látja el.
A szolár energia cserép bármely a piacon kapható DC/AC, DC/DC elektromos inverterrel használható azokkal kompatibilis, a hazai és nemzetközi szabványoknak megfelelő névleges feszültséggel készülnek.
A beépítésekor csak a meglévő tetőcserepet kell kivenni és a helyére rakható /csavarozható/ az azonos formájú, méretű és színű TMT Solar Tile Systems® egység.
Az egyes elemek /szolár cserepek/ meghibásodás esetén villogó piros jelzéssel tudatják, hogy melyik egység hibásodott meg, melyet a háztetőre nézve azonnal észlelhetünk és egyenként cserélhetünk.
A TMT Solar Tile Systems® egységhez nem kell külön áramvezető gyűjtősínt és kábelösszekötéseket használni, mert azok integrálva vannak a készülékben.

A súlya harmad akkora, mint a tetőn lévő héjazaté, ezért a tetőt statikailag nem terheli, mert kiváltja az agyag, a beton, a pala tetőcserép súlyát.
Beruházás szempontjából költségtakarékos, mert egyenként is bővíthető a rendszer a rendelkezésre álló anyagi források szerint.
A tervezők és kivitelezők számára nagy szabadságot kínál a felhasználás területén új , egyedi építésű épületek tervezésében, kivitelezésében. 

NAPENERGIA NAPELEM Napkollektor

Helios UAV repülés közben

Magyar találmány: Energiatakarékos égő napelem meghajtással

Hosszú szárú növényre emlékeztető energiatakarékoségőt tervezett napelemes és esőturbinás áramforrással az a magyar egyetemi hallgató, akinek találmánya egy indiai pályázat másfél tucat kiemelt pályázata közé került.

Ez év januárban immáron ötödik alkalommal rendezték meg az INDIA - Future of Change (India - A változás jövője) innovációs pályázatot. Idén a verseny tizennyolc kiemelt pályázata között egy magyarral is találkozhattunk: a mindössze huszonnégy éves tervező, Miklósi Ádám Mangólámpa fantázianevű lámpatervével.

A fiatal magyar egyetemi hallgató, aki a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatója, jelenleg a Göteborgi Egyetemen készíti diplomamunkáját. Kreativitását az indiai monszun éghajlat szélsőségeit kihasználó utcai lámpával mutatta meg. A Mangólámpa névre hallgató világítótestek kialakításához a Közép-Indiára jellemző rendkívül esős nyarak és a száraz, napsütéses telek adták az inspirációt. Lámpáit beépített esőturbinák és napelemekműködtetik - energiatakarékosan, az időjárás függvényében. Bravúros technikai ötletét elegáns formával ötvözte: lámpái kecses, hosszú szárú, szikleveles növényre emlékeztetnek, amelynek levelei rejtik a közvilágítást szolgáló LED-lámpákat.

A háromfordulós verseny döntőjét az Indiában rendezett Indialogues konferencia részeként rendezték meg, ahol a 18 pályázónak szakmabeli zsűri előtt kellett prezentálnia tervét. A versenyt egy indiai és egy brit diák nyerte meg. Pragya Singh, az indiai Nemzeti Design Intézet hallgatója bénulásban szenvedőknek tervezett segédeszközzel, míg a brit tervező, Oliver Blanchard, a Plymouth-i Egyetem hallgatója, egy különleges orvosi fecskendővel érdemelte ki a 35 ezer dolláros fődíjat, amelyet egy-egy féléves szakmai gyakorlattal is kiegészítettek. Az eredmények azt mutatják, hogy a kiírók elsősorban azokat az ötleteket értékelték, amelyek az egészségügyben jelenthetnek megoldást.

A magyar tervező, bár a fődíjat nem vihette el, pozitív tapasztalattal és lehetőségekkel tért haza, hiszen a rendezvényt követően együttműködő partnerekre talált a projekt kivitelezésére, megvalósítására. Így elképzelhető, hogy hamarosan az általa tervezett lámpák fogják bevilágítani India utcáit. Az ifjú tehetségnek nem ez az első sikere a nemzetközi porondon. A tavaly Nagy-Britanniában meghirdetett Elektrolux DesignLab nemzetközi formatervező versenyen Sous-vide főzőrendszerével a legjobb nyolc pályázó közé került, amire mind a hazai, mind a nemzetközi szakma felfigyelt, és azóta is számon tartják a tehetségét.

Forrás: Hetek

Kelet-Európában telepít napelemet a győri Raabvill

LED Világítás


    Itt az ideje, hogy Ön is csökkentse a villanyszámláját!

Bővíti közép-kelet-európai piacait a napelem parkokat építő győri Raabvill Kft; a tavaly több mint tízmilliárd forint forgalmat elért társaság 30 százalékos növekedést tervez az idén - mondta Krupánszky Gábor ügyvezető igazgató az MTI-nek.

A cég a megújuló energiaforrások terén érzékelhető dinamikus növekedésre alapozza forgalombővülési várakozását. Csehország és Szlovákia után új piacuk Bulgária, ahol az 1 MWp teljesítményű (Megawatt-peak - a csúcsteljesítmény megawattban) napelem park kivitelezésén már dolgoznak, s egy ennél ötször nagyobb teljesítményű naperőmű megvalósítását készítik elő. Az ügyvezető igazgató szerint ígéretes piac Románia is, ahol előreláthatólag nyáron indulhat 3-4 MWp teljesítményű napelem park létesítése a Raabvill generálkivitelezésében.

A vállalkozás Csehországban és Szlovákiában összesen több mint 50 MWp teljesítményű naperőművet épített, ami sokszorosa a Magyarországon telepített hasonló rendszereknek – emelte ki az igazgató, hozzátéve, hogy a cég által felszerelt napelemek 15 ezer háztartás ellátására elegendő energia termelésére képesek.

A vállalkozás lát lehetőséget piacszerzésre Magyarországon is, ahol eddigi legnagyobb projektjük egy 50 kW-os erőmű.

megújuló energia ágazat tavalyi 6 milliárd forintos árbevétele már túllépte a vállalkozás másik profilja, az építőiparhoz kapcsolódó villanyszerelési tevékenység mintegy 4 milliárdos forgalmát. A napelemes erőművek tervezésénél, szerelésénél és üzemeltetésénél a cég átlagosan félezer dolgozót foglalkoztat.

Forrás: MTI

Ablakként is használható napelem

Sötétített ablaküvegként funkcionál az a német Heliatek által kifejlesztett napelem, amelyet az érintőképernyő gyártástechnológiáját módosítva fejlesztett ki a cég.

napenergia hasznosításának kiötlött különféle módszerek mindig valami újabbat, jobbat, olcsóbbat ígérnek, aztán gyakran kiderül, hogy azért nem annyira egyszerű a helyzet, mint ahogy azt az első híradásokban lefestették. Összességében az iparág új technológiáinak közös jellemzője, hogy papíron sokkal jobban mutatnak, mint a valóságban. A reménytelen tervek ezen özönében azonban a német Heliatek mintha jó úton járna: az érintőképernyők gyártástechnológiájának módosításával áttetsző napelemcellákat hoztak létre, amelyek sötétített ablaküvegként is használhatók.

A Heliatek által gyártott napelemek szerkezeti felépítésükben nagyon hasonlítanak az OLED-kijelzőkre. Mindkét esetben vékony rétegben szerves vegyületet visznek fel egy flexibilis alapra. Az organikus napelemek nyomtatása nem új ötlet, de a korábbi ilyen próbálkozások nem bizonyultak hosszú életűnek. A Heliatek munkatársai ezen úgy próbálnak változtatni, hogy rövidebb molekulaláncokkal dolgoznak, vagyis polimerek helyett oligomereket használnak. Az így legyártott panelek élettartama már megközelíti a hagyományos, szilícium alapú napelemekét.

A molekulák precíz rétegelésével elérték, hogy a panel nagyobb hatásfokkal nyel el bizonyos hullámhosszú fénysugarakat, így jelenleg a beeső fény 9,8 százalékát alakítja elektromos árammá. A manapság használatos hagyományos napelemek hatásfoka 15 százalék fölött van, ez azonban csak látszólag jelent problémát. A napenergia hagyományos feldolgozása általában csak az olyan régiókban éri meg, ahol rengeteg és erős napfény van. A Heliatek napelemei igazán enyhébb fényviszonyok mellett vagy felhős időben brillíroznak, így olyan területekre is megéri ezeket telepíteni, ahol a hagyományos napelemek hatásfoka már kérdéses. Nemrégiben Szingapúrban tesztelték a rendszert, és a szerves napelemek egy hónap alatt túlszárnyalták a szilícium alapú paneleket energiatermelésben.

A hatásfokot szeretnék a fejlesztők 12 százalékig feltornászni úgy, hogy továbbra is megőrizzék a sötétített üvegként való használat lehetőségét. Ablakként való beépítésével megoldódnának a hagyományos napelemek helyfoglalásából adódó gondok. Ablakokra így is, úgy is szükség van, a Heliatek megoldásával pedig ezek még áramot is termelnek, vélik a cég munkatársai.

Gyengécske hatásfokuk ellenére továbbra is a merev, sok helyet foglaló, nehéz és dráganapelemek uralják a piacot, de most talán méltó versenytársuk akad.

Forrás: Ipon.hu

 

Saját naperőmű ad zöld áramot a bólyi iskolának

Egy saját kis naperőmű üzembe helyezésével zárul a napokban a Montenuovo Nándor nevét viselő bólyi szakközépiskolának és szakiskolának a nagyszabású fejlesztési projektje.

64 napelemes mini naperőmű

Mint Hárs József polgármestertől megtudtuk, néhány napon belül a létesítmény elektromos rendszerére kapcsolják a törpe naperőmű 64 napelemét, ami a jövőben az iskola, a hozzá kapcsolódó kollégium, valamint a két tankonyha és az asztalosműhely áramellátásában jut stratégiai szerephez. A mintegy 26 millió forintos fejlesztéshez 85 százalékban jutott állami pályázati pénzhez a fenntartó önkormányzat.

Úgy tűnik, hogy a modernizáció jól szolgálta az iskola vonzerejét is, hiszen mint a polgármester beszámolt róla, a jelentkezők száma minden szakirányban eléri vagy megközelíti a maximumot.

Forrás: Baranya Ma

A zöld áram és Magyarország - zöldáram a zöld úton?

Ahogy az sok nyugati "vívmánnyal" kapcsolatban már korábban tapasztalható volt, a zöld áram beszerzésének lehetősége is elért hazánkba. Mind lakossági, mind vállalati körben elérhető már a tiszta energia ellátás Magyarországon, de várhatóan nem fog zöldbe borulni az ország, és nem csak a fizetőképes kereslet hiánya miatt.

A termék mögött álló energiaforrás a társaságcsoporthoz tartozó két kisebb vízerőmű. A Portfolio.hu megkeresésére Boross Norbert, a társaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy eddig százas nagyságrendű ügyfelük igényelte zöld tarifát,"

Az elmúlt időszakban jelentős termékfejlesztés ment végbe a hazai áramszolgáltatók körében. Egyre több áramkereskedő tart portfóliójában zöld terméket, vagyis tisztán megújuló energiaforrásból származó áramot.

E termékek elsődleges célja, hogy választható alternatívát biztosítson a környezettudatos fogyasztók számára, akik a normál piaci árnál hajlandók és képesek többet áldozni arra, hogy az általuk elfogyasztott energia tiszta forrásból származzon. Tekintettel arra, hogy a megújulóenergiák többsége jelenleg még drágább, mint a hagyományos energia, ezen termékek sikerének többsége nagyban függ az adott piac fizetőképes keresletétől, ami előrevetíti azt is, hogy a magyar piac nem feltétlenül a legelőnyösebb terület a zöldáram-értékesítés számára.

Az áramszolgáltatást kevésbé ismerők számára érdemes tisztázni, hogy ezen termékek választása nem azt jelenti, hogy az áramkereskedőnk közvetlenül egy szélerőművel köti össze az fogyasztási helyünket, hanem vállalja azt, hogy az általunk elfogyasztott energiának megfelelő mennyiséget zöld forrásból vásárol meg a piacon. Ezt minden zöld termék esetében tanúsítvánnyal is alátámasztják.

Fontos azt is látni, hogy mára az Európai Unió területén szinte minden polgár fogyaszt zöld áramot, hiszen a Közösség célkitűzései között szerepel megújuló energiaforrások minél szélesebb körű kiaknázása. Az Európai Unió tagországai vállaltak, hogy közösen 2020-ra a Közösség teljes energiafogyasztásának 20%-át megújuló forráson biztosítják majd. Magyarország ebből a vállalásból az ország adottságait és teljesítőképességét figyelembe véve 13%-os hivatalos vállalás mellett 14,65%-os részarányt célzott meg. Az áramfogyasztáson belül a megújulok aránya jelenleg 6-7% körüli, ami az ország 2020-as megújuló vállalásait tartalmazó Nemzeti Cselekvési Tervben (NCsT) az évtized végére fokozatosan 10,9%-ra növekszik majd.

Tiszta energia Magyarországon is - Zöldbe borul az ország?

A hazai zöldáram-termelésen belül a biomassza dominál, a megtermelt tiszta energia 65%-a köthető ehhez az energiaforráshoz, míg további jelentős szerep jut a szélenergia számára is. A többi tiszta technológia részaránya a hulladékégetés kivételével nem haladja meg az 5%-ot a "megújuló" áramtermelésen belül. A megújulók túlnyomó többsége hazánkban termelési támogatásban részesül, vagyis a piaci árnál magasabb szinten köteles a rendszerirányító, amely ezt követően minden egyes szolgáltatóra értékesítés-arányosan allokál az átvett zöld áramból. A támogatást a fogyasztók közvetlenül az áramszámláikon keresztül fizetik meg.

Zöld áram Magyarországon

Az Elmű-Émász csoport tavaly ősszel hirdette meg zöld tarifáját, amin keresztül az egyetemes szolgáltatói ellátásra jogosult ügyfeleinek ajánlott fenntartható áramellátást. A társaságcsoport az energiadíjban plusz 10%-os felárért vállalta, hogy zöld áramot visz a háztartásokba. A termék mögött álló energiaforrás a társaságcsoporthoz tartozó két kisebb vízerőmű. A Portfolio.hu megkeresésére Boross Norbert, a társaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy eddig százas nagyságrendű ügyfelük igényelte zöld tarifát, közülük is a lakossági fogyasztókhoz képest túlsúlyban vannak a kisebb cégek, vállalkozások, amelyek számára PR-értéket is képviselhet egy ilyen döntés. A lakossági körben ezzel az Elmű-Émász az egyetlen szolgáltató, amely zöld energiát kínál a fogyasztók számára.

A nem lakossági szegmensben már érdemben szélesedik a piaci kínálat. Az energiakereskedők többsége megfelelő mértékű igény esetén képes zöldárammal kiszolgálni a vállalati szegmenset, több piaci szereplő már kifejlesztett termékként is tart "zöldenergiát" szolgáltatási portfóliójában. Az E.ON már az elmúlt évben kínált zöld áramot nagyobb fogyasztóinak. A társaságnál lehetőség van a teljes igényelt árammennyiséget tiszta forrásból fedezni, de fogyasztói igény esetén lehetséges az is, hogy az elfogyasztott energiamennyiségnek csak egy meghatározott részét, mondjuk 50%-át biztosítsa a szolgáltató zöld forrásból. A társaságnál a Portfolio.hu megkeresésére elmondták, hogy egyelőre csak a vállalati szegmensnek kínálnak zöld energiát, de vizsgálják a lakossági értékesítés lehetőségeit is. Az elmúlt hónapban a nemzeti bajnok MVM jelent meg a piacon zöld termékével. A társaságcsoporthoz tartozó MVM Partner szintén a vállalati szegmens célozta meg Zöldáram termékével.

Mindenkinek zöld áramot!!!

A versenypiaci zöld termékek esetében pontos felárat nem hoznak szívesen nyilvánosságra a kereskedők, és az igényelt mennyiség tekintetében a kiajánlott ár változhat is, de közelítő értéknek irányadó lehet, hogy az egyetemes szolgáltatói körben plusz 10%-os felárat kalkulált az Elmű-Émász fogyasztói számára, amely prémiumot vélhetően a versenyképességi szempontokat is szem előtt tartó vállalti szegmens sem halad meg.

Alapvetően az ember azt gondolná, hogy hazánkban a zöldáram terjedésének egyik leghangsúlyosabb gátja a fogyasztóképes kereslet hiánya, avagy a környezettudatos fogyasztói hozzáállás. Ez a megállapítás jelenleg meg is állja a helyét, azonban érdemes kitérni a kínálat viszonylagos szűkösségére is.

Szabad piaci környezetben a fent valószínűsített árszintek mellett jelentősebb fogyasztói igényt már meglehetősen nehéz lenne kielégíteni hazai forrásból, hiszen a megújuló kapacitások túlnyomó többsége jelenleg az ún. KÁT-mérlegkörben termel, amelyben az átvétel a piacinál jelentősen magasabb áron történik, vagyis a megújuló kapacitások csak egy igen kicsi részének, a támogatott körből már kikerült erőművi egységeknek éri meg, hogy zöld terméküket a szabad piacon terítsék. A kötelező átvételi rendszeren (KÁT) belül jelenleg egy kilowattórát (energiadíj) 30 forint körüli szinten lehet értékesíteni, míg az egyetemes szolgáltatói körben kínált zöld tarifa a 25 forintot sem éri el, a nagyobb (versenypiaci) fogyasztók körében pedig szinte bizonyosan 20 forint alatt marad. A kínálat bővítésére további megoldás lehet a zöld áram importja, erre már jelenleg is van példa.

Összességében tehát elmondható, hogy jelenleg még igen fejletlen Magyarországon a zöldenergia-értékesítés piaca, a keresletet nem egy össztársadalmi igény, hanem sokkal inkább marketing szempontok vezérlik, és a szolgáltatók oldalán is inkább az érződik, hogy elsősorban saját PR-értékük növelése érdekében foglalkoznak tiszta energia értékesítéssel, legalábbis a kampányok ellenére eddig elért ügyfélszámok és volumenek nehezen teszik indokolttá egy zöld termék portfólióban tartását. Jelentős fejlődésre a termelői szegmens szélesedésével (támogatott körből való kikerülésüket követően), illetve a környezettudatos társadalmi igény felerősödését követően lehet számolni, de fogyasztói szemmel addig is megnyugtató, hogy már Magyarországon is elérhetővé vált a tiszta energia beszerzés lehetősége.

Forrás: Portfolio

 

 

 

 

 

 

Szavazás

Milyenek találod az oldalamat!
Nagyon jó!
Jó!
Elfogadható!
Nem jó!

Asztali nézet